Csapat

A Budapest Giants története elég kacifántos, néhol hihetetlen, és akár sokszor egy brazil szappanoperára is hasonlíthat, főleg annak, aki először találkozik csapatunkkal, de egy biztos, aki életében már egyszer is tartozott közénk, az sosem feledi el milyen is volt közöttünk. A Giants mentalitás nem csak egy divat, egy olyan elmondhatatlan fogalom, mely kihat az ember lényére és végigkíséri egész életén ét. Ami tény, azon időszakokban, amikor a Giants jelen volt a hazai futball életében, nem kevés boldoságot és élményt szerzett jó pár embernek. Egy csapat, egy család, a Giants család, mely egy igazi kötelékként van jelen a sportág mindennapjaiban.

Történetünk:

2005. januárja volt az a dátum, amikor két “tanítónk” fejéből kipattant egy olyan csapat ötlete, mely más, mint a többi, mely új lehetőséget és új utat mutat a helyi fiatalok számára. Budapest, 18. kerület, Remetei István és Tasnádi Ádám. A múlt, a dicső múlt, ahol az akkor még St. Lawrence Giants története elkezdődött. Az első időkben elég kevés létszámmal zajlottak az edzések a Gerely pályán, ami a Lőrinci temető szomszédságában volt. Idővel pedig a kevés létszám is szépen kezdett duzzadni, mivel hamar hírül ment, hogy mi is zajlik ott hétről hétre a zimankós téli időben a pályán. Hihetetlen és hideg tél volt, mégis gyönyörű emlékként él mindenkiben, aki akkor közénk tartozott.

Sok gyakorlás, scrimage és egy ukrán “barátainkkal”, Warriors-szel lejátszott mérkőzés kövezte útunkat és mutatta, jó úton haladunk. Fejlődni azonban sosem késő, így a vereségek nyomán, levonva a következtetéseket, egy vérbeli edző irányába tettük le a voksunkat. Ekkor került látókörünkbe Varga István, aki nem szorul bemutatásra a hazai labdarúgás szerelmeseinek. Pista új erőt adott számunkra, technikákat, igazi mesterfogásokat tanított játékosainknak, elhivatottságot és magabiztosságot adtak edzései, munkássága.

2005. október egy újabb fordulópontot hozott életünkben. A Budapest Cowboys létrejötte, valamint egy közös együttműködés a Budapest Black Knights csapatával odáig juttatta csapatunkat, hogy a Giants, mint olyan megszűnt egy kis időre. Játékosaink fele-fele arányba kerestek maguknak új lehetőségeket, s úgy látszódott, a Giants-nek örökre múltba merül gigantikus neve.

2006. nyarán azonban elérkezett az új idő. Az új generáció, az új Budapest Giants, mely újult erővel, fellélegezve vágott neki hosszú útjának. Előbb Miskolcon a Steelers ellen (12-25), majd a Gringos (27-20), a Golden Fox (8-12) és a Heroes (27-16) ellen vonultunk pályára. Edzői gárdánk ekkor teljesedett ki, s már olyan személyek feleltek a Giants motorjáért, mint Remetei István, Fléger László (támadók) és Proksa Gellért (védelem).  A lejátszott mérkőzések, a szépen lassan összeszokó gárda, valamint a hírek is azt mutatták, ismét jó úton haladunk, így energiával telve vállaltuk el Jászberény felkérését egy I. Lehel kupára, ahol egyesületünk 3. lett. A jászberényi túrát pedig megelőzte egy keszthelyi Georgikon összecsapás is, ahol bizony a Giants megszerezte története legfényesebb I. helyezését.

Ekkoriban talán a Giants védelme volt a leghirhedtebb. Csapatunk pusztítói rendületlenül tették a dolgukat, hol finomabban, hol könyörtelenül, sok munkát adva a helyi mentős kollégáknak. Utólagosan azt mondjuk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a kemény védelem mellett szépen lassan támadóink is magukra vonták a figyelmet. Szebbnél szebb megmozdulásaikkal, játékaikkal a Giants átírta a közvéleményt, és a kőkemény piszkos csapat fogalmából kikerülve, kivívta magának más csapatok elismerését is.

2008-ban a csapat ismét megszünt. Sokan nem tudták merre induljanak. Volt, aki szögre akasztotta mezét, volt aki a Budapest Eagles világában, volt aki Titánként találta meg számítását. Az Eagles egy mérföldkő volt számunkra. Sasként, ám mégis egy külön csapategységként kezdett újra létrejönni az “óriás” összetartás. Hiába játszottunk zöld-fehérben, hiába próbáltak szárnyat kötni hátunkra, a Giants szív ismét egyszerre kezdett dobbanni, s ez odáig vezetett, hogy 2011. nyarára nem lehetett tovább maradásunk.

Létrejött harmadik alkalommal is a Budapest Giants, mely ezúttal már sokkal megfontoltabban, nagyobb erővel és eltökéltséggel, közel 40 fős játékosállománnyal kezdte meg felkészülését. A Szekszárdi Aréna Kupa tökéletes kezdés volt egy új világ megalkotásának, a tetteket pedig egy II. helyezés hálálta meg, ami ismét csak azt jelentette számunkra, ideje nekilátni a munkának.

Azóta a Giants, mint Aréna csapat folytatja edzéseit, készülve a legújabb megmérettetésekre. Igazi speciális aréna team-ként küzd hétről-hétre, s utazott el ezzel a mentalitással Kozármislenyre is, ahol ismét csak a II. helyezést tudtuk elhódítani. A sorokat és a jövőnket viszont tovább írjuk. Büszkék vagyunk múltunkra és elismerjük jelenünket… Kéz, a kézben dolgozunk a sikeres jövőért. A jövőért, melybe bárki, kedvére részt vehet. Lehet a következő Giants játékos éppen benned van. Ha úgy érzed tudsz küzdeni a másikért, a csapatodért, egy emberként… közöttünk a helyed… Írd velünk tovább az Óriások történetét…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>